Hazrat Salaheddin Ali Nader Angha, az MTO Iszlám Szufizmus Iskolájának® mestere, Szufizmus, a Vallás Valósága című könyvében a következüket írja:

«A szufizmus a próféták tanításainak esszenciája. Maga a próféták Hanga. Az emberiség történetének kezdete óta létezik, mert magja minden szív mélyén megtalálható. Minden egyes korban, Isten prófétákat küldött, mint Zarathusztra, Mózes, Jézus, és Mohamed, hogy csak néhányat említsünk, hogy elvezessék az egyéneket az Önismerethez. Mindegyik próféta egy egyedülálló instrukciót hozott az emberiségnek, hogy azt követve végigjárhassa ezt a belsü utazást «Isten» felé.

Bayazid Bastami, a 9. század nagy szufi mestere, ezekkel a szavakkal írta le a szufizmus történetét: "Magjai Ádám korában vettettek, melyek Noé idején kezdtek hajtani. Majd Ábrahám alatt virágoztak. A szülüszemek Mózes korában alakultak ki és Jézus idején értek be. A tiszta bort, pedig Mohamed idejében nyerték belüle".

Általában elfogadjuk, hogy a szufizmus az iszlám misztikus dimenziója. Végeredményben a szufizmus az iszlám szíve. A szufikat a spirituális fejlüdés irányába mutatott érdeklüdésük alapján különböztetik meg. Mindegyiküjük odaadó muzulmán; napi öt alkalommal imádkoznak, adakoznak, a Ramadán idején böjtölnek és követik az iszlám külsüséges rítusait is.

A történelem során az idük nagy részében a szufikat úgy ismerték, mint olyan embereket, akik vallásos neveltetésben részesültek és Istenhez való közelségre törekedtek. Céljuk a tiszta állapot elérése volt, amelyen keresztül közvetlen kapcsolatba kerülhettek Istennel, egyesülhettek vele, megsemmisülhettek benne, benne élhettek és tanúsíthatták Isten Páratlanságát, mint ahogyan azt a szent próféta kinyilatkoztatta: «La ilaha illa-llah». Ennek az állapotnak az elérése azt jelenti, hogy szívében Istenen kívül nincsen más istenség - safâ.

Ezt a megtisztulási folyamatot az Istennek való alávetettségen, valamint megalázkodáson keresztül, ma’refat-nak (ma’rifa) nevezték el, amelynek jelentése «Tudás» és «észlelés». Ha pontosan akarunk fogalmazni, a szufizmusra leginkább illü kifejezés az ‘erfân, amely a ma’rifa (észlelés) szóból származtatható. A tudás egy olyan állapotára utal, ahol semmi sem marad ismeretlen a kutatás tárgyában. Ebben a szövegkörnyezetben pedig az Önismeretre és az Isten ismeretére utal. Az a személy, aki ezt a folyamatot tanítja, úgy ismert, mint egy ‘âref, aki eljutott a lét legemelkedettebb állapotába a megsemmisülés és az Istenben való hit által.»

Hazrat Salaheddin Ali Nader Angha, ‘ârefje, a szufizmust a következüképpen írja le A Szufizmus, a Vallás Valósága című művében:

Általában elfogadott, hogy a szufizmus az iszlám egy misztikus dimenziója. Noha a szufizmus eredetét különféle módon magyarázták és interpretálták, szeretném bemutatni azt, hogy én hogyan vélekedem errül. A szufizmus a vallás valósága. Ezen a következüket értem; Isten megtapasztalása önmagunkban, alávetni magunkat Neki, és szeretni az Ő szellemiségét, szívét, lelkét, mindaddig, amíg már csak a Szeretetté válik. Ez a vallás valósága, már amennyire én ismerem".

Összefoglalva tehát azt mondhatjuk, hogy a szufizmus egy olyan módszer vagy tanítás, amely arra tanít meg mindannyinkat, hogy hogyan fedezzük fel létünk állandó valóságát, valamint végül a vallás valóságát.