A szufizmus története (1)

Elsü rész (i.sz. 700-1200)

A szufizmus története 1400 éves múltra tekint vissza. Mohamed próféta halálát követü két század során, számos szufi aszkétaként vált ismertté. Ebrahim Adham (777-ben) elhagyta trónját és hercegi életét az isteni tudás kereséséért. Az általunk ismert szufi szentek egyike egy nü volt, Rabi’a (752-ben), aki az Isten iránti önzetlen szeretetrül tanított.[1]

Az európai történelem sötétebb periódusainak idején, az iszlám tudományok és irodalom beértek és a szufi bölcsek tapasztalatokra tettek szert a tudományok területén. Ugyanazon idükben, amikor ugyanezen ismeretek miatt egyeseket eretnekséggel vádoltak Európában. Amikor a leggazdagabb monostor 300-400 kézirattal bírt, a granadai iszlám egyetem már 105 ezer darabbal rendelkezett. A zsidó, keresztény és muzulmán tudósok közötti ismeretáramlás tehát jelentüs fejlüdésen ment keresztül a mór Spanyolországban (711-1492), ahol a vallásszabadság elfogadott volt még a keresztes hadjáratok idején is.

A szufizmus hatása ezen századok során nagy mértékben nütt. A VIII. században, Balkhi szufi mester (789-ben vagy 810-ben) elismerésre tett szert a fizika és a metafizika területén.[2] Nakhshabi nagymester (859-ben) arról vált ismertté, hogy csodákat vitt véghez. A IX-dik században a szufizmus számos kulcsfigurája, mint az egyiptomi Dhu’n Nun, az iraki Muhasibi, az iráni Bayazid Bastami, költészetük és paradoxonnak tűnü aforizmáik által váltak híresekké. Itt van még Karkhi, akinek a bagdadi tanításai úgy mutatják be a szerelmet, mint egy jelenlévü isten, aki nem találja a tanulás tárgyát.

A történelem során sok szufit mártírként emlegettek azok, akik az ortodox védüiként mutatkoztak. Köztük Mansour Halladj (921), a szufizmus mártíralakja, akit kivégeztek, mert azt vallotta, hogy «Én vagyok az Igazság». Noha hirdetése még ma is az iszlám alapvetü tanítása, a muzulmán teológusok még napjainkban is rosszul értelmezik tanításait.

Ibn Roshd (1198) orvos és filozófus kortársaként, aki Averroès néven vált ismertté Európában, a nagy misztikus Ibn Arabi (1165-1240) egy 250 részbül álló, alapvetüen a két szent tanításainak hatására, akik közül az egyik Fatemeh Ghortobi, készült gazdag művet hagyott hátra. Ez idük másik nagyon ismert alakja volt Ghazali (1058-1111). Eleinte együttműködött a hatalmon lévü rendszerrel, majd a szufi Sheykh Ansari mesterre kiszabott üldözés hatására, elhagyta szószékét egy spirituális nyugdíj reményében. Tanításai, amelyek vegyítik a szufizmus elveit az iszlám törvénnyel, az iszlám középkor legbefolyásosabb teológusává emelték üt.[3]

A XII-dik században, megemlíthetjük Sheykh Rouzbehan Baqli (1127-1209) nevét, aki több mint 100 művet hagyott ránk, valamint Sheykh Najmeddin Kobrát (1145-1220), aki 17 tanítványt nevelt, köztük Ali Lala Ghaznavit, Farid-ud Din Attart és Seyfeddin Bakharzit. Kobra tanítványainak egyike, nem más, mint Roumi, lelkes költeményei és misztikus tapasztalatai révén vált híressé.

Annmarie Schimmel írja Az Iszlám misztikus dimenziója című művében, hogy «Nem kétséges, hogy Kobra saját maga megtapasztalta ezeket a mennyei utazásokat és átkelt kozmikus, a látomásaiban megjelent helyeken. Osztott más szufi teóriákat, amelyek szerint az ember önmagába véve egy olyan mikrokozmosz, amely tartalmazza mindazt, ami létezik a makrokozmoszban.»


1. Margaret Smith, Rabi’a the Mystic and Her Fellow–Saints in Islam (Cambridge, New York: Cambridge University Press, 1984)
2. Annmarie Schimmel, Mystical Dimensions of Islam (Chapel Hill: University of North Carolina Press, 1975)
3. Al-Ghazzali. The Alchemy of Happiness (London: Octagon, 1980) 4. Annmarie Schimmel, Mystical Dimensions of Islam (Chapel Hill: University of North Carolina Press, 1975)
5. Molana Shah Maghsoud Sadegh Angha, Dawn (Riverside, CA: M.T.O. Shahmaghsoudi Publications, 1999), 12.
6. Annmarie Schimmel, Mystical Dimensions of Islam (Chapel Hill: University of North Carolina Press, 1975), 255.